Árvíz 08

Még három településen magasítják a gátakat Fejérben

 

A Fejér Megyei Védelmi Bizottság közleménye

 

Fejér megye hét árvízzel érintett településéből négynél a várható legmagasabb vízállás szintje fölött elkészültek a védművek, Kisapostagon, Kulcson és Ercsiben tart még a védekezés. A 6-os főúton súlykorlátozást vezetnek be június 8-án, szombaton 18 órától, ezért a 3,5 tonna feletti járművek nem közlekedhetnek a kulcsi körforgalom és Ercsi között a korlátozás visszavonásáig. A megyei védelmi bizottság elnöke ma délután Kulcson és Rácalmáson ellenőrzi az árvízvédelmi munkákat.

 

Ercsiben tizenkét veszélyeztetett ingatlan védelme nagy részben már elkészült, de a gyors vízszintnövekedés miatt további biztonsági magasítás szükséges a várható legmagasabb vízállás szintje fölött. A védekezésben hivatásos tűzoltók és önkéntesek vesznek részt.

 

Kulcson az áradó folyó még nyolc nyaralót veszélyeztet, ezek védelme ma folytatódik. A hajóállomás épületének védelmét befejezték. Az ártéren négy épületből nyolc állampolgárnak kellett ideiglenesen elköltöznie, ők rokonoknál várják az árhullám levonulását.  Az áramszolgáltató egy transzformátorkörzetet kikapcsolt. Ez tíz olyan fogyasztói helyet érint, ahol senki sem tartózkodik. A korábban megcsúszott partfalszakaszokat továbbra is háromóránként ellenőrzik. A magas vízállás miatt lezárták a Hajós utcát és a Duna-part utcát.

 

Kisapostagon, az árterületen lévő Panoráma úti harminchét ingatlan homokzsákos védelmének magasítását ma folytatják. Az árvíz itt kilencven embert érint.

 

Adonyban pénteken mindenki elhagyta az ártéri üdülőket. A területet az áramszolgáltató leválasztotta az elektromos hálózatról. A rendőrség a Lórév felé vezető utat lezárta, a kitelepített területet folyamatosan ellenőrzik.

 

Rácalmáson a várt legmagasabb vízállás szerint megtörtént az ártéren lévő Duna sor üdülőinek geodéziai beszintezése. Jelenlegi felmérés alapján tizennégy épületben tizennyolc lakót érint az árvíz, az ott tartózkodóknak az ingatlant nem szükséges elhagyni, az épületek más irányból megközelíthetőek. A településen három utcát kellett lezárni: az Esze Tamás közt, valamint a Páskom utca és a Madách Imre utca alsó részét.

 

Dunaújvárosban befejeződött a Szalki-szigeten lévő Halászcsárda és a trafóállomások védelme.  A Halász sort és a Tisza utcát a folyó vízszintjének emelkedése miatt az önkormányzat lezárta.

 

Baracson két lakóház és egy vendéglő homokzsákos védelme szintén elkészült.

 

A vízügyi szakemberek bejelölték az eddigi legnagyobb vízállást a védműveknél. A Fejér Megyei Védelmi Bizottság kérte, hogy – a maximális biztonság érdekében – ezt újra ellenőrizzék, és ha szükséges, tegyék meg a megfelelő intézkedéseket, hogy az emberi életek és a családok otthonai védelmének a százszázalékos esélyt megadják.

A megyei védelmi bizottság elnöke, dr. Dorkota Lajos ma délután Kulcson és Rácalmáson ellenőrzi az árvízvédelmi munkákat.

 

A Duna teljes szakaszán hajózási tilalom van. Az árvízvédelmi készültség megszüntetéséig a Fejér Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága az illetékességi területén június 6-án 10 órától teljes vadászati tilalmat rendelt el a Duna árvízzel borított területén, továbbá az attól mért ötszáz méteres védőzónán belül.

A megyei védelmi bizottság kéri a lakosságot, kövessék figyelemmel a testület, a vízügyi igazgatóság és a katasztrófavédelem közleményeit. Fejér megyében a www.fejer.katasztrofavedelem.hu és a kormanyhivatal.hu oldalon olvashat friss információkat az árvízi védekezésről, az árhullám levonulásáról. A vízügyi helyzetről a www.ovf.hu oldalon találhat információkat. A Duna egyes szakaszainak vízállás-előrejelzéséről awww.hydroinfo.hu oldalon tájékozódhat.

A Fejér megyei vízfolyások pillanatnyi állapotáról a www.vizugy.hu honlapon, bal oldalon a KDTVIZIG (Székesfehérvár) menüpontot kiválasztva is olvashat. A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság tájékoztatóit a www.kdtvizig.hu honlapon tekintheti meg. Az esetleges forgalomkorlátozásokról, útlezárásokról a www.police.hu oldalon tájékozódhat. A Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján további információkat olvashat az árvíz esetén tanúsítandó magatartási formákról.
2013. június 8.

Dr. Dorkota Lajos sk.                                                 Magosi Lajos tű. ezredes sk.
a Fejér Megyei Védelmi Bizottság                                   a Fejér Megyei Védelmi Bizottság
elnöke                                                                  katasztrófavédelmi elnökhelyettese

 

 

 

Kapcsolódó posztok