Orvosi Rendelőért Alapítvány

Orvosi Rendelőért és Teljes Emberért Alapítvány


Bemutatkozás:
Az Orvosi Rendelőért és a Teljes Emberért Alapítvány 2021jun.18.-an ünnepelte működésének 25 éves évfordulóját, ahol az alapítókat, régi és üj kuratóriumi tagokat, támogatókat köszöntöttük. 1996-ban önkormányzatunk testületé döntés hozott egy alapítvány létrehozásáról, melynek egyetlen konkrét célja, álma egy orvosi rendelő megépítése volt. 

Alapítók; Áron József, Márki János, Nagy Istvánné, Törjék József, Virág Béla, Reisch György Kuratórium elnöke : Agárdi György, tagjai: dr Szabó László, Türóczi Miklósné,, Fehéri Béla, dr Kovács Pál.
Ök és a később megválasztott képviselők is – Fülöp Ilona, dr Szabó Lászlöné Potorrnai Márta,Turóczi Miklós, Felföldi János,Hammer István, Kutrovácz István – , anyagi áldozatot vállalva, lemondtak teljes képviselői javadalmazásukról az alapítvány javára . Enélkül a terv csak meddő ötlet maradt volna,, hiszen ennek köszönhetően 2010-ben 13 millió forintot adhattak át az orvosi rendelő megépítésére.
A 2010-ben megkezdett munkálatokat szűk egy év alatt befejezték és dr Szabó László háziorvos megkezdhette az új, a modem kor igényeinek megfelelő épületben a gyógyító munkát. 2016-ban, 20 évi kitartó sikeres munka után lemondott Agárdi György kuratóriumi elnök és a kuratórium tagjai. Helyettük Bánkuti Katalin vezetésével üj kuratórium folytatta a munkát, Agárdi Adrienn, Csáki Andrásné, Fogarasi Csabáné és Agárdi György kuratóriumi tagok részvételével és kibővített tevékenységi körrel: a teljes emberi élet szolgálatával. A testi-lelki egésszség egységéért tevékenykedni. Továbbra is csak kisapostagi tevékenységeket, programokat támogatunk, amelyeket a felajánlható adó l%-,a, adományok és pályázati úton elnyert támogatások tesznek lehetővé.
Az elmúlt években támogattuk napközis táborok működését, ahol a helyi iskolásoknak biztosítottunk 5 napon át szünidei elfoglaltságot, szórakozást önkéntes segítőkkel. Csak az ebédet kellett fizetni. Kiállítások, zenei programok, ismeretterjesztő előadások szervezését segítettük.
Uj Betlehemes házat állítottunk Segítjük folyamatosan a,,Jöbarátok“ bábcsoport, a biokertész- és a kiskertész klub működését, tartós,hasznos közösségek kialakulását segítve ezzel elő.
A bábcsoport évente több ingyenes előadást tart a kisapostagi gyerekeknek, de felléptek már Dujv.- ban is.
A Kiskertészek csoportnál fö célunk a föld és a munka szeretetének és tiszteleteletének, megbecsülésének személyes megtapasztalása, gyümölcsének értékelése Szerveztünk közösségi munkát a templomkertben, a temetőben aug 20,-i ünnepségek ,lebonyolítását vállaltuk, üj bölcsődénk elektromos készülékeinek vásárlását, játszóterének kialakítását segítettük Helyi iskolásaink éves kirándulásaihoz járulhatunk hozzá, és segítjük a nyugdíjas klub színvonalas működését. Kapcsolatot kerestünk és találtunk felvidéki honfitársainkhoz . A „Megmaradásért” kultúrcsoportjukat hívtuk kétszer is nagy örömünkre. Hívtunk meg elöadőmüveszeket, támogattunk olyan sikeres , 2 évig tartó előadássorozatot,mint a „Földön, vizen-levegöben“, utazásokról szóló előadásokat. Felléphetett támogatásunk segítségével fúvószenekar, a zeneiskola harmonika együttese is.
Évente támogat bennünket pályázatainkon keresztül Kisapostag önkormányzata, de Magyarország kormánya által meghirdetett Magyar Falu Program keretében is nyertünk már rendezvény lebonyolítására támogatást és vásároltunk rendezvénysátrakat, padokat, asztalokat.
Igyekezünk az idők szavát megérteni és a jót, hasznos lehetőségeket szolgálni !