Áradó Duna

Tisztelt Kisapostagi Lakosság! A híradásokból már bizonyára értesültek róla, hogy a Katasztrófavédelemi Igazgatóság szakemberei készültséget rendeltek el az áradó Duna miatt. A szakemberek jelen pillanatban a 2002-es árvízhez hasonló helyzet kialakulásával számolnak. Előzetes becslések szerint a Duna áradása a hét második felében éri el Kisapostag Községet. Településünk vezetése az árvízi védekezésre történő felkészülést megkezdte, értve ez alatt a homokzsákok összekészítését és a homok beszerzését. Ezúton kérjük a Tisztelt Lakosságot, hogy veszélyhelyzet kialakulása esetén szíveskedjenek a védekezési munkákban részt venni, valamint az ehhez szükséges eszközökkel felszerelkezve rendelkezésre állni. A leginkább veszélyeztetett…

Tovább a bejegyzéshez