PET-PERSELY ÁLLATVÉDELMI SEGÉLYEZŐ EGYESÜLET
Baráti beszélgetések alkalmával sokszor szóba került a magyar állatvédelem mostoha helyzete. Addig-addig csűrtük-csavartuk a témát, amíg megszületett az elhatározás: alapítsunk egy civil állatvédelmi egyesületet.
Engem már akkor nagyon érdekelt a téma, amikor a Közgazdaságtudományi Egyetem Államigazgatási Kar Környezetvédelmi Szakán tanultam, a civil szervezetek szerepéről írtam a szakdolgozatomat is. Így egyhangú szavazással engem „bíztak meg”, hogy fogjak hozzá (és fejezzem is be) egy állatvédelmi egyesület létrehozását.
Megszületett tehát a Pet-Persely Állatvédelmi Segélyező Egyesület (rövid neve: Pet-Persely Egyesület) Szigethalmon, 2018. június 22-én.
Az első pillanattól fogva egyértelmű volt, hogy mi nem tudunk állatokat menteni, hiszen erre sem pénz, sem terület nem állt rendelkezésünkre – és valljuk be őszintén energiánk sincs rá.
Kitaláltunk hát egy más formát a hathatós segítségre, az Alapszályunk is ezt rögzíti az egyesület céljaként: a magyarországi állatvédelemben részt vevők anyagi és/vagy tárgyi támogatása.
Tevékenységünk:
- állatvédő szervezetek (menhelyek, fajtamentők), azokat segítő önkéntesek, ideiglenes befogadók és – indokolt esetben – átmeneti jellegű állattartási gondokkal küzdő civilek részére anyagi, tárgyi támogatás nyújtása
- a támogatás felhasználásának szigorú ellenőrzése
- rendezvények szervezése, melyek felhívják a figyelmet az állatvédelem fontosságára.
Időközben felkerült tevékenységi palettánkra a felelős állattartás népszerűsítése. Meggyőződésünk, hogy a legfiatalabb korosztály – óvodától az általános iskoláig – meggyőzése talán a legfontosabb, hiszen ki tudna jobban hatni a szülőkre, nagyszülőkre, mint a gyerekek.
Ez eddig mind szép és jó, ámde itt kezdődtek a gondok. Anyagi bázisunkat a befizetett tagdíjak és az adománygyűjtésből származó pénzek jelentik.
Az induláskor nagyszerű esélyt kaptunk az AsiaCenter igazgatóságától, a számunkra kijelölt helyen felállíthattuk promóciós pultunkat és megkezdtük az adományok gyűjtését. Az adományért cserébe bónokat osztogattunk, amik felmutatásával 10% kedvezményt kaptak a területen lévő éttermekben illetve másik támogatónk, a Galaxy Játékáruház 5% kedvezményt ajánlott fel a bón felmutatójának. Sajnos, még ez sem növelte az adakozási kedvet, siralmasan szerény összegek gyűltek össze (pedig csábítóan szép, rózsaszín, szőrős malacperselyünk fogadta a forintokat!).
Következő évben – hogy növeljük ismertségünket – párom, aki szintén az egyesület tagja, részt vett a Kékes csúcsfutáson. Hátán egy kutyahordozóban ült egy bűbájos plüss kutyus (a Galaxy Játékáruház ajándéka), amit a legfiatalabb versenyző kapott ajándékba. Történetesen ő egy Sára nevű, sérült kislány volt, akit speciális kocsiban felnőttek futva toltak fel a csúcsra. Nagy örömet szereztünk neki.
Részt vettünk – szintén az AsiaCenterben – a Halloween ünnepen is, de ott sem jártunk kiemelkedő sikerrel.
Sajnos akkoriban anyagilag nem engedhettük meg magunknak – tagságunk vetélkedett a templom egereivel a vagyoni helyzetünket illetően -, hogy elutazzunk több rendezvényre. Egy idő után már az is nehézséget jelentett, hogy elautózzunk az AsiaCenterbe.
A 2020-as év azután megadta a kegyelemdöfést. Minden tervünket meghiúsította a járvány, gyakorlatilag egy fillérünk sem volt. A kevés tagdíjból összegyűlt forintot azért igyekeztünk hasznosítani.
Két menhelynek vittünk konzerveket (Kutyaovi Állatvédő Egyesület és Papapmaci árvái Alapítvány) illetve egy civil madármentőt segítettünk kötöző szerekkel. Igaz, nem volt sok az adományunk – nem is kaptunk érte sok köszönetet.
A következő év (2021) hasonlóképpen eredménytelenül telt el. A járvány miatt kialakult helyzet mellett a személyes gondjaink is nehézséget okoztak.
Májusban megvettük a házunkat itt, Kisapostagon. Az átépítés, költözés nem kis gonddal járt, az egyesületi életre egyáltalán nem jutott idő. Ezen kívül a tagsággal is problémák adódtak: ketten (férj és feleség) szintén elköltöztek Szigethalomról, így már nem kívántak részt venni az egyesületi tevékenységben. Egy másik házaspár szintén lemondott a tagságról, ők a mi távozásunkkal indokolták ezt.
Mi mindezen gondok ellenére nem adtuk fel!
Szerencsére a tagságot viszonylag hamar sikerült kiegészíteni. Kedves szomszédaink, Szikes Zoltán és felesége Erika csatlakoznak hozzánk. A másik két tag nem helyi illetőségű. Mindketten „arcok a múltból”: az élet, mint nagy varázsló, sok-sok év után ismét egymás közelébe hozott minket egy nagyon kedves, régi barátnőmmel, kutyás társammal. Éppen 34 éve kezdődött az ismeretségünk még Budán. Úgy alakult az élete, hogy Dunaújvárosba költözött, így természetes volt számára, hogy beáll sorainkba. Várhegyi Aladárné, Maja a neve. A másik, szintén nagyon régi ismerős, Szűcs Klári Szentendrén lakik, de számára a távolság nem jelent akadályt, ha jó ügyről van szó. Így ismét tízen vagyunk, a hat alapító taggal együtt.
Új otthonunktól, Kisapostagtól, lehetőséget kaptunk, hogy megvalósítsam régi-új álmomat és alapítsak egy kutyaiskolát.
Szigethalmon két évig lehettem vezető kiképzője az ottani kutyaiskolának, szép emlékeim vannak arról az időszakról. Dicsekvés nélkül mondhatom, hogy sok egykori „tanítványommal” tartjuk a kapcsolatot.
Az Országos Rendőr-Főkapitányság Kutyavezető-képző Iskoláján dolgoztam, ott szereztem (részben) a tapasztalataimat és a diplomámat is. Másrészt 35 évig tanultam és gyakoroltam a kiképzést, fantasztikus mestereim voltak.
Reményeim szerint rövidesen elkezdjük itt Kisapostagon is az iskolát, már szervezem az első, un. ismerkedő találkozót azok számára, akik jelentkeztek a felhívásomra. Szeretnék egy igazi közösséget kialakítani, nem csak egy szokványos kutyaiskolát. Nagy hangsúlyt fogunk fektetni az elméleti oktatásra is a gyakorlati tudás mellett.
Az iskola nevét közösen fogjuk kitalálni, én csak javaslatokat teszek rá.
A tervek között szerepel több rendezvény is. Az egyik az „örökifjú” (mennyivel szebben hangzik ez, mint öreg vagy veterán!) kutyák kiállítása, ahol a hét éven felüli kutyák vehetnek részt, fajtától, mérettől és nemtől függetlenül. Ez a rendezvény túllépne Kisapostag határain, sokan jönnének Magyarország más településeiről, sőt jelezték, hogy a határon túlról is van érdeklődés.
A legközelebbi tevékenységünk: részt veszünk a Családi Napon a Dunaújvárosi Repülőtéren, kivonulunk „elegáns” promóciós pultunkkal (és a rózsaszín malaccal) adományt gyűjteni. Hátha most szerencsével járunk!
Remélem, jövőre már pezsgő egyesületi életről számolhatok be és hosszú lesz a lista azokról, akiket adományainkkal segítettünk.
