Története
Kisapostag község területén már a bronzkorban éltek emberek (i.e. 19-20. század), akik az itt talált régészeti leletek után a „kisapostagi kultúra” nevet kapták. A népesség a bevándorolt keleti pásztorok és a helyi rézkori eredetű lakosságból állt. A rómaiak által épített limes út Dunapentele és Dunaföldvár közötti szakasza áthaladt a községen, amely szerepel az olasz hadmérnök, Marsigli rajzain is. A limes út két jelzőtornyát 1979-ben tárták fel a községtől északra. A Duna soron középkori, XIII-XIV. századi kemencéket tártak fel.
A középkorból és az újkorból csak szórványos adatok maradtak fent. A terület 1453-ban felbukkan egy birtokadományozási levélben, mikor is az Apostoli család egykori birtokát az uralkodó a tati várnagynak adta. A török hódoltság ideje alatt a település a többi Duna menti helységgel együtt elpusztult, mivel a hadak vonulásának útjában feküdt. A következő említést egy 1701-ben íródott birtokjogi iratban olvashatjuk, a település neve ekkor Baracsként szerepel. A terület egészen 1774-ig lakatlan volt. Az első katonai felmérés (1783) Egyház Szalások néven, a második katonai felmérés térképe, 1858-ban Egyháza Szállások néven jelöli. 1784-ben még csak 4 család élt Kisapostagon (3 nemes és 1 jobbágy). A területet egészen 1864-ig pusztaként tartották számon. A megváltozott gazdasági struktúra következtében ekkor a nagybirtokokat felváltották a paraszti gazdaságok. A község határait Dunaegyházáról áttelepült szlovákok jelölték 1864-ben, a község megalakításának dátuma 1864. november 26-a. A Dunaegyházi kapcsolatok miatt a Duna bal partja és Kisapostag között 1877-ben már működött rév. Közigazgatásilag a település ekkor még Dunaegyházához tartozott, de a harmadik katonai felmérés térképén (1882) már Kisapostag néven szerepel. 1891-től kezdve önálló kisközség. A birtokrendszert tekintve, 1935-ig 103 db 5-50 hold közötti birtokos volt, ők birtokolták a határban a földek 70%-át. Az 1 és 5 hold közötti kisbirtokok száma 76, az 1 holdnál kevesebb földön 74 család gazdálkodott.
A második világháború ideje alatt a községet elfoglalták az orosz csapatok. A falu fejlődése a háború után a Dunai Vasmű építésével párhuzamosan fellendült, megkezdték az infrastruktúra kiépítését, kultúrház és iskola megépítését. A gyár munkát biztosított a fiatal környékbeliek számára, így a mezőgazdaságban dolgozók aránya erősen lecsökkent. A településkép 1972 óta nem sokat változott, viszont a lakóövezet a mai napig folyamatosan bővül, mert a település vonzó a Dunaújvárosból kitelepülni vágyók szemében. 2011-ben megépült az új, modern orvosi rendelő, 2013-ban pedig átadták az új óvoda épületét.
A Kisapostagi címer magában hordozza kialakulásának történetét. Négy mezőből áll, amit egy gyűrű övez. Az első mezőben Mátyás király koronája és egy kereszt található, mely az államot és egyházat jelképezi. A második negyedben 4 épületet láthatunk, az 1784-ben itt élő 3 nemes és 1 jobbágy család házát. A harmadik mező a lakosság bővülését meséli el, amikor 8 család költözött a községbe. Az utolsó mező a földrajzi helyzetre utal, a Kis-és Nagy-Duna mentére.